Dr. Váradi László

Nemzetközi főtanácsadó

Váradi László 1974 óta vesz részt akvakultúra fejlesztésben amikor a Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI) munkatársa lett. A hazai fenntartható édesvízi akvakultúra rendszerek és technológiák fejlesztésére irányuló K+F programokban való részvétel mellett szakértője volt számos, fejlődő országokban folyó akvakultúra fejlesztési programnak Ázsiában, Afrikában és Latin Amerikában, főleg a FAO megbízásából. Húsz éven keresztül, 1991-től 2012-ben történő nyugdíjazásáig igazgatója volt Magyarország vezető akvakultúra kutatóintézetének a HAKI-nak. Jelenleg az intézet Nemzetközi Főtanácsadója. PhD fokozatát 2001-ben szerezte, amelyiknek témája: Víztakarékos és környezetbarát akvakultúra rendszerek fejlesztése. Aktív résztvevője volt számos EU által finanszírozott projektnek és programnak és hozzájárult a K+F eredmények gyakorlatba történő bevezetéséhez. Erőfeszítéseket tett kelet- és nyugat európai akvakultúra intézetek és szervezetek együttműködésének fejlesztése érdekében, illetve kezdeményezte a Közép és Kelet Európai Akvakultúra Központok Hálózatának (NACEE) létrehozását, amelyiknek 2014-ben történő megalakulása óta elnöke. 2006 és 2008 között az Európai Akvakultúra Társaság elnöke volt. Különböző vezetői pozíciókban aktívan részt vett a hazai haltermelők szövetsége nemzetközi programjaiban. Egyik alapítója és elnöke a Magyar Akvakultúra Technológiai és Innovációs Platformnak (HUNATiP). 2015 óta a Vitafort Agro Ázsia Zrt. vezérigazgatója, amelyik cég fővállalkozója olyan magyar kötött segélyhitel programoknak Laoszban, amelyek a magas minőségű és biztonságos élelmiszer (közöttük hal) ellátás fejlesztésére irányulnak.